Az üdülési jog jelene és jövője
Mielőtt erre rátérnénk, néhány gondolat a "múltról"
Honnan az ötlet?
A timesharing kifejezés - time = idő + sharing = megosztás szavak összetételéből - az USA-ból ered, a lényege pedig nem más, mint annak felismerése, hogy miért vegyen meg valaki egy egész üdülőingatlant, ha ott évente csak néhány hetet tud pihenéssel, kikapcsolódással eltölteni?
Egy nyaraló ráadásul mindamellett, hogy akár 20-30 ezer dollárba is kerülhet, a járulékos költségei (rezsi, különböző adók, biztosítás, karbantartás, felújítás, stb.) is tetemes összeget emésztenek fel!
Ezért az 1970-es években egy amerikai házaspárnak az a merész ötlete támadt, hogy néhány barátjukkal közösen megvesznek egy tengerparti ingatlant. Ily módon nem csak annak a vételi árát, de a használatával kapcsolatban felmerülő költségeket is megoszthatják egymás között. Természetesen a megvett nyaralóban eltölthető időt is felosztották annak függvényében, hogy ki, mekkora összeggel szállt be.
Az üdülési jog jelene
Manapság az üdülési jogokkal kapcsolatban - többnyire - a következők terjedtek el a köztudatban:
1. Különböző kuponos oldalakon jóval olcsóbban tudok üdüléseket foglalni.
2. Nagy átverés az egész, csak az üdülő és az értékesítők járnak jól.
3. Minden üdülőjog eladhatatlan.
4. Azok, akik egy üdülési jog tulajdonos hetének az eladására vállalkoznak, egytől-egyig szélhámosok.
A fenti állítások természetesen csak részben, vagy egyáltalán nem igazak! No de nézzük őket szépen, sorban!
1. Igaz ugyan, hogy bizonyos szállodákban volt, és van arra lehetőség, hogy az üdülési joghoz képest jóval olcsóbban foglaljon szállást a vendég.
DE:
- Az igazán színvonalas szállodák soha nem hirdetnek kuponos akciókat.
- Azok a hotelek, amelyekben voltak, vagy vannak is ilyen lehetőségek, ezek soha nem a legkeresettebb időpontokra szólnak.
- Ezeknek a szálláshelyeknek a menedzsmentje mára már, szinte kivétel nélkül rájött arra, hogy a kuponos akciók nem jelentenek valódi üzletet a számukra. Vagyis bármennyire is jól érezte ott magát a kedves vendég, azon az áron soha többet nem fog tudni oda visszamenni.
Tehát azoknak, akik valóban színvonalas helyeken szeretnek üdülni, ez csak részben, vagy egyáltalán nem nyújt hosszú távú és valódi megoldást.
2. Természetes tény, hogy úgy az üdülők, mint az értékesítők jól járnak. Mi másért hoznának létre cégeket, vennének fel banki kölcsönöket, építenének szállodákat, ha nem a várható profit reményében?
Az már egy más kérdés, hogy mennyire tisztességesek a szándékaik az üdülő működtetésével kapcsolatosan? Vagy hogy az értékesítők mennyire becsületesen végzik a munkájukat?
És, bár elméletben csak, és kizárólag az lehetne az elfogadható hozzáállás, hogy maximálisan korrektek legyenek, természetesen - akárcsak bármilyen más üzletágban - ez nem minden üdülőre és értékesítőre igaz. Mindig és mindenütt vannak rövid távon gondolkodó, gyorsan meggazdagodni szándékozó vállalkozások.
3. Nos az viszont, hogy minden üdülőjog eladhatatlan, egyáltalán nem fedi a valóságot! Már csak azért sem, hiszen azt a bizonyos üdülési hetet is megvette valamikor valaki. És ugyan miért is ne lehetne valaki más, akinek az igényeit szintén kielégítheti egy ilyen üdülési jog? Eladható az, akár úgy is, hogy az értékesítő - különböző ígéretekkel, hazugságokkal - jól átver valaki mást. De eladható, talán kicsit alacsonyabb áron, valamivel hosszabb idő alatt, viszont teljesen tisztességesen is. (A mi munkatársaink egytől-egyig ez utóbbi elv alapján dolgoznak!)
Még egy gondolat ezzel kapcsolatban >>>
4. Sajnos az utóbbi időben valóban sokkal több a kókler, mint a tisztességes vállalkozás, de némi odafigyeléssel,
utánajárással, viszonylag nagy biztonsággal kiszűrhető, hogy melyik céget válassza az, aki el szeretné adni az üdülési jogát?
Erről bővebben ITT olvashat >>>
Az üdülési jog jövője
Tekintettel arra, hogy az üdülési jog "intézménye" alapvetően egy kiváló lehetőség, az előbbiekben említett visszásságok miatt - a piac kegyetlen, ámde igazságos törvényszerűségei alapján - most már rövid időn belül le fognak tisztulni a dolgok.
1. Azoknak az üdülőknek a menedzsmentje, amelyek a jövőben is a "timeshare" (időosztásos) szisztéma szerint kívánják működtetni a szállodájukat, rá fognak kényszerülni arra, hogy a különböző szezonú, és férőhelyű örökös üdülőjogaik vételárát, illetve azok fenntartási díját olyan összegben állapítsák meg, ami az ott klubtagsággal rendelkező, és rendelkezni kívánó ügyfelek számításainak is megfelel.
2. Azok, a magukat másodkezű értékesítőknek valló cégek, akiknek eleddig (több éven keresztül) sikerült rászedniük az üdülési jogukat eladni szándékozókat arra, hogy különféle, jól hangzó előnyöket, nyereséget ígérve - sok esetben - több százezer forintos klubtagságok megvételére bírják rá őket, vagy más jogcímen szedjenek el pénzt tőlük, mára már vagy "csődbe mentek", vagy "eltűntek" (számtalan feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás az ügyükben)
Azok a cégek pedig, akik még manapság is ezzel az "olcsó trükkel" próbálkoznak, gyakorlatilag halálra vannak ítélve.
Mégpedig azért, mert a hazánkban üdülőjoggal rendelkező klubtagoknak csak kb. 10-20%-a az, aki valóban megválna a meglévő üdülési jogától, őket viszont többnyire már legalább egy (általában azonban már több) cég is átverte, így újfent nem fognak bedőlni senkinek.
3. A timeshare piac letisztulását követően pedig valószínűsíthetően az üdülési jogok értéke is valamelyest emelkedni fog.
